Összetartozás, átalakulás, befogadás

Fuchs krisztina vagyok – Nálam így kezdődött

2007-ben fordulóponthoz ért az életem. Ekkor súlyos betegséggel, szklerózis multiplex-szel diagnosztizáltak. A tagadás, a harag, a depresszió, a gyász fázisai után azonban úgy döntöttem, magamhoz ragadom az irányítást.

Amellett, hogy hittem a modern orvosi tudományok eredményeiben, kerestem-kutattam betegségem okait és a lehetséges alternatív kezeléseket. Így találtam rá a csikungra, az egészségfejlesztés és egészségmegőrzés tradicionális, ősi kínai módszerére. De lehet, hogy a csikung talált rám. A gyógyulásba vetett sziklaszilárd hit, az akarat és csikung által megújult, friss energia segítségével kiutat találtam a sötét gödörből.

2011-ben mindent hátrahagyva érkeztem meg Shaolinba, csordultig telve azzal a vággyal, hogy egészen mélyre ássam magam a csikung tanaiban, hogy megtanuljam és oktathassam ezt a módszert, és hogy végül én is segíthessek embertársaimon. 2018-ban egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli, nehéz időszak után, másodszorra is sikerült megküzdenem a csikung segítségével egy egészségügyi problémával.
Xu Mintang Nagymester személyes tanítványa vagyok

2011-ben Pekingben XU Mingtang Nagymester személyes tanítványa, majd még abban az évben, Shaolinban, az iskola nemzetközi oktatója lettem. A 7000 éves shaolini csikung iskola, a Csung Jüan Csikung (angol átírásban: Zhong Yuan Qigong – ZYQ) sokáig titkos technikáit azóta oktatom.

Tudj meg többet a programokról!
Section image

"A csikung az élet egyszerű tudománya"

Xu Mingtang nagymester

A csikung az egészség megtartásának tradicionális, ősi kínai művészete. Egyszerre tudomány, filozófia és gondolkodásmód. A környező világgal és a világegyetemmel történő energia és információcserének a módszere.

A csikung a szervezet energetikai rendszerére hat: megtisztítja a meridiánrendszert, oldja az energetikai blokkokat, segíti az energiaáramlást. A csikung segítségével fel tudjuk tölteni a lemerült energiaraktárainkat és harmonizálni tudjuk az energiarendszerünket. A csikung segít abban is, hogy vissza tudjunk kapcsolódni újra a belső békénkhez.

A spirituális cél felfedezése – a sikeres élethez vezető út. Az ég és a föld egyesítése – külső és belső harmónia megteremtése. Túlélési üzemmód helyett a valódi vágyak felismerése – beengedés és megtestesülés.

Section image

A csikung oktató

2011 óta 14 alkalommal jártam Kínában, ebből 10 hónapot Shaolinban töltöttem. Ez idő alatt Xu Mingtang nagymestertől megszereztem az európai legmagasabb szintű nemzetközi csikung oktatói végzettséget.

Három szinten tanítom a Csung Jüan Csikungot. A

  1. és az 5. szint tudását kizárólag a nagymester adhatja át.

A csikung tanfolyamok csoportos és egyéni formában, magánszemélyeknek és céges keretek között egyaránt elérhetők. A személyes és online Csikung csikung programok mellett, Xu Mingtang Nagymester meghatalmazásával csikung elvonulásokat is tartok, ezzel hosszabb, elmélyültebb gyakorlási lehetőséget biztosítva a tanítványok számára.

Tanítványaim első sorban Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből és Ausztriából érkeznek, de vannak tanítványaim az Egyesült Államokból, Tunéziából és Venezuelából is.

Tudj meg többet a programokról!
Section image

Fontosabb mérföldkövek

⭐️ 2016 óta szervezem Xu Mingtang nagymester magyarországi és nemzetközi programjait és az online tanításait.

⭐️ 2017-ben a Csung Jüan Csikung nemzetközi iskola szervezete, a Nemzetközi Mingtang Alapítvány elnöke felkért magyarországi képviselőnek.

⭐️ 2018-ban a Kínai Képmedicina Magyarországi Egyesületének elnökévé választott a Közgyűlés.

⭐️ 2018-ban például sor került egy nagyszabású, több városra is kiterjedő nemzetközi Csung Jüan Csikung programsorozat megrendezésére. Még ugyanebben az évben lett megrendezve a Semmelweis Egyetemen a 8. Nemzetközi Kínai Képmedicina Konferencia és Tanfolyam.

⭐️ Folyamatosan segítem a magyar gyakorlókat Xu Mingtang nagymester külföldi programjaira eljutni. Emellett a nagymester online gyakorlásait is szervezem a magyar résztvevők számára.

⭐️ 2024. október 10-én A Magyar Életmód Orvostani Társaság hévízi konferenciáján a KKME elnökeként előadást tartottam a Csikung stresszoldó hatásáról. Az előadás témája "Az egészséges életmód megőrzése, fejlesztése és stresszmenedzsment a csikung segítségével" volt.

⭐️ A konferencia ideje alatt 2 csikung workshopot tartottam a konferencia résztvevői számára.

⭐️ 2025 I. félévében Stresszoldás mester csikunggal integratív képzésben a Semmelweis Egyetem bevont csikungoktatóként.

Tudj meg többet a programokról!

Csikung és Coaching kéz a kézben

Emberi jóllétünk, kiteljesedésünk anyagi és szellemi szinten egyaránt az aktuális energiaállapotunk mennyiségi és minőségi függvénye az ősi kínai tanítások szerint. Mindebből egyenesen következik, hogy fizikai jóllétünk és szellemi fejlődésünk kulcsa az energiaszintünk növelése, finomítása, az energiánk erősítése.

Csikung oktatóként, coachként, mentorként a kelet legősibb és a nyugati legmodernebb módszereit egyesítem. A Valódi Változást, a legnagyobb emberi kalandot ezek együttes jelenléte hozza létre és tartósítja.

Hiszem, hogy az igazi változás az, amikor már nem a körülöttünk lévő világot akarjunk megváltoztatni, hanem mi magunk válunk a változás forrásává.

Tudj meg többet a programokról!
Section image